Játékosaink az elmúlt 24 órában 39322 kvízt fejtettek, 112 labirintust jártak be és 1658 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!
Érdekességek
Szűcs Sándor élete és halála

Szűcs Sándor a Budapesti Dózsa labdarúgója volt, aki a Magyarországon dúló áldatlan állapotok elől szeretett volna nyugatra szökni szerelmével 1951-ben. A kommunista vezetés azonban ezt nem nézhette tétlenül, s úgy gondolták, olyan kegyetlen példát statuálnak vele, ami elrettent mindenkit a disszidálástól.
Vasúti rekordok, érdekességek

Ma már nem tudnánk elképzelni az életünket a vasút nélkül, de nem volt ez mindig így. Az emberek kezdetben ódzkodtak attól, hogy vonatra szálljanak. Még ma is az utas- és áruszállítmányozás legversenyképesebb módja a vonatszerelvények használata. Ebben a cikkben több olyan érdekességet is találhatsz, amit eddig feltételezhetően nem tudtál a vasúti közlekedésről.
IKEA, a lapra szerelt bútoráruház

Ebben a cikkben összegyűjtöttünk sok érdekességet az IKEA bútoráruházakról. Magyarországon három van belőlük, Budaörsön, Soroksáron és az Örs vezér téren. A cég alapítója a svéd Ingvar Kamprad volt.
Eurovíziós Dalfesztivál - a zenei verseny

Az Eurovíziós Dalfesztivál egy 1956 óta megrendezésre kerülő nemzetközi dalverseny, melyre évről-évre bármelyik európai ország kvalifikálhatja a legjobb dalát. Magyarország 1994-ben jutott ki először erre a zenei versenyre és legjobb eredményét Bayer Friderikának köszönheti.
11 merénylet a történelemből

Teszteld történelem tudásod ebben a cikkben, mely a múlt eseményeiből szemezgetve 11 merénylet szereplőit és körülményeit mutatja be. Megtudhatod például, hogyan halt meg a bandita, Jesse James, a rapper Tupac Shakur vagy a maga is merénylő Lee Harvey Osvald.
Egy kis Netflix történelem

A Netflix előfizetéses szolgáltatása felrúgta a piaci viszonyokat az utóbbi években. Manapság a világ minden országában elérhető filmek, sorozatok és egyéb tévéműsorok egy kényelmesen, a felhasználói igényekhez igazodott tévézést tesznek lehetővé. A cikkben a Netflixről olvashatsz érdekességeket!
Darts - Ügyességi játék vagy sport?

A darts népszerű időtöltés, hiszen nem kell az űzéséhez drága eszköz, illetve kiemelkedő fizikai erőnlét sem. 2001-ben az angol parlament a kocsmajátékot sportnak nyilvánította. Manapság az évenként megrendezett világbajnokságon dől el, ki a sportág legjobbja.
Utazás Londonba

Az angol fővárost évente kétszer annyi turista látogatja, mint amennyi a város lakossága. Íme néhány mulatságos és elgondolkodtató tény Londonról!
Koncert sztorik

A zenetörténelem koncertjei közül számtalan olyan volt, melyet megzavart valamilyen váratlan esemény, amelyre a fellépőknek (na meg a közönségnek is) valahogy reagálnia kellett. Ebben a cikkben érdekes vagy meglepő kimenetelű koncerttörténésekről olvashatsz.
Így működik a macska

A macska egyike a legnépszerűbb háziállatoknak manapság világszerte, így nem csoda, hogy még egy szó is létezik a macskaimádatra: ailurofilía. Az itt következő cikkből sokmindent megtudhatsz a macskák életéről, anatómiájáról, testük működéséről.