Játékosaink az elmúlt 24 órában 39344 kvízt fejtettek, 102 labirintust jártak be és 1678 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!
Hibás kérdések
Pontosan erről beszélek. Csak akkor lenne értelme a kérdésnek, ha nem lenne a mondatban a névelő.
„Mit mond a babona arról, aki már három esküvőn volt koszorúslány?” Például.
Hány országgal van közös szárazföldi határa Kanadának?
Tudomásom szerint tavaly óta már 2 van - megállapodtak ugyanis Dániával a Hans szigeten húzott határban.
A korábban "vívott" "viszkiháború" is elég híres történet, ráadásul a lezárása szerintem elég sokat volt benne a hírekben is tavaly.
Miről nevezték el a budapesti Boráros teret?
Helyesebb volna szerintem : Miről vagy kiről
A Xiaomi név egy kínai versben található kifejezésből ered: “Buddha looks at a grain of rice, as big as Mount Xumi”, vagyis Buddha egy olyan nagy rizsszemre néz, mint a Xumi-hegy.
Ezzel egyfajta tiszteletüket fejezték Buddha előtt, azonban Liu Qin befektető azt mondta, hogy az internet egy “kitérő hely”, és a nagy helyett inkább a kicsi jelző szerepeljen a márka nevében. Így javasolta a Xiaomi-t, aminek jelentése “kicsi rizs”.
( [link]
Kedves Saul!
A kérdés az évszázad volt. Melyik évben volt itt még ütközet a leghíresebben kívül?
Kedves Ezért!
Te ezt találtad a Xiaomi jelentését illetően, számtalan másik oldalon pedig mást írnak. Most akkor kinek higgyünk?
Nem kérdés hanem segítség lenne csak azt nem mondja meg, amit ígér.
"Okostóni súg neked " segéd elárulja a választ, amivel még nem találkoztam. Félig.
"2018-ban kezdte meg működését a világ leghosszabb kereskedelmi repülőjárata, mely 18 óra és 25 perc alatt ér úti céljához. Melyik két város közt közlekednek ezek a repülőgépek? Fel van tüntetve : Szingapúr
A másik hiányzik, igaz azután megkerestem : New York
Az eddigi legrövidebb Forma-1 verseny az 1991-es Ausztrál Nagydíj volt. Hány kör után intették le a futamot?
Azóta volt kétkörös futam is.
Törölni kéne a kérdést!
Témakvízben:
Kiről írt Astrid Lindgren?
Két jó válasz is szerepelt, nekem elfogadta a Harisnyás Pippit. De ott van a Juharfalvi Emil is, vajon azt is elfogadja?
Melyik évben indult először magyar páros a Dakar-ralin?
A fáma szerint 1992-ben is indult egy páros még pedig
Fülöp Imre-Rutterschmidt Károly páros.
Római számmal így írunk le egy dátumot: MCCXXII. Melyik esemény történt ebben az évben?
A megadott lehetőségek közül ki lehet találni, „mire gondolt a költő”, de azért nem annyira tetszetős látvány, hogy I. András adta ki az Aranybullát...
Ki jósolta meg a következő évi forradalmat 1947-ben, Észarisztokrácia címmel megjelent újságcikkében?
Valószínuleg 1847 akar lenni!
Melyik operában éneklik, hogy „eladó az egész a világ”?
Helyesebben: "eladóóóó az egész___világ" :-)
Melyik sportoló aktív sportpályafutásának vetett véget egy kullancs okozta megbetegedés?
A válaszba csúszott át az eggyel fentebbi kérdésből hiányzó -t betű. Nem Montspart, hanem Monspart Sarolta.
Melyik játékhoz NINCS szükség papírra és ceruzára?
A Fekete, fehér, igen, nem a jó válasz, de az Ország, város, fiú, lányhoz éppúgy nincs szükség eszközökre. (Félénk vagyok. Felénk.)
Az ország, város, fiú, lány, növény,...
Az egyikőnk mondta az ABC-t magában, a másik stoppjára, megállt, és azzal a kezdőbetűvel leírtuk azokat., 10 pont volt, ha egyedüliként én írtam, 5 pont, ha ugyanazt írtuk, ha nem tudtam , akkor nulla pont járt. Ezeket összeadtuk és abban a fordulóban annyi pontot kaptunk.
A végén a fordulóban kapott pontokat összeadtuk. Mi így játszottuk.