Játékosaink az elmúlt 24 órában 35328 kvízt fejtettek, 81 labirintust jártak be és 1907 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!
Megalakulásuk hányadik évében lépett fel hazánkban először a Queen együttes?
Ennek a koncertnek a legemlékezetesebb jelenete, amikor elénekelte Freddie Mercury a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, a tenyeréből olvasva a szövegét.
Kapcsolódó témakvízek:
Hasonló kvízek:
Melyik Imagine Dragons-dal jelent meg első alkalommal a felsoroltak közül? »
Melyik két együttes előénekeseként turnézott Lady Gaga 2008-ban, ismertté válásának első évében? »
Melyik Oscar-díjas színésznővel lépett fel többször is a Takács Quartet? »
Melyik évben lépett fel a Queen együttes Budapesten? »
Melyik énekessel koncertezik együtt a Queen együttes 2012-től kezdődően? »
A 2000-es debreceni Metál fesztivál emlékezetes volt arról, hogy az egyik előadó részegen lépett fel és végighalandzsázta a saját koncertjét olyan szavakat használva, mint a „repataturgyán”. Melyik együttes frontembereként lépett színpadra? »
Megalakulásuk hányadik évében lépett fel Magyarországon első alkalommal a Pearl Jam együttes? »
Melyik világsztár előzenekaraként lépett fel a Gáspár Győző alapította Romantic a megalakulásának első évében? »
1980-ban volt egy koncert Fekete Bárányok címmel az Óbudai szigeten. Melyik három együttes lépett fel ezen a rendezvényen? »
Melyik együttes állított fel Guinness-rekordot 2015-ben azzal, hogy elsőként lépett fel mind a 7 földrészen, beleértve Antarktiszt is? »


