Játékosaink az elmúlt 24 órában 43026 kvízt fejtettek, 114 labirintust jártak be és 1772 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!

 

Kezdőoldal » Kvízkérdések » Település » Melyik magyar településen nyílt először...

Melyik magyar településen nyílt először türelmi zóna (bár csak ideiglenesen)?

Budapest
Hatvan
Miskolc
Mogyoród
Salgótarján
Szarvas
Szentendre
Tatabánya
Tiszavasvár


2000-ben jelöltek ki először olyan területet, ahol szabaddá vált a nyilvános prostitúció. Egy nagy, nemzetközi jelentőséggel bíró rendezvény apropóján történt ez.

Az állandó támadások miatt nem tartották fel sokáig ezt a területet.

Az első állandó türelmi zónát Tiszavasváron nyitották, egy évtizeddel később. Azóta már ez sem „működik”.


Tíz játékosból négy-öt tudja a választ erre a kérdésre. Ez a megosztó kérdések egyike.

44%

Mint minden kvízkérdést az oldalon, ezt is szerzői jog védi. Másolása nem engedélyezett.

Kapcsolódó témakvíz:

Hasonló kvízek:

Melyik településen gyulladt ki első alkalommal Magyarországon az elektromos közvilágítás? »

Melyik magyar településen található a Szentlélek templom, avagy „kék templom”? »

Melyik magyar település közterületein világítottak első alkalommal acetilénlámpákkal? »

Melyik évben nyílt lehetőség először az ügyfelek számára SMS küldésre a magyar rádiótelefon-hálózaton? »

Melyik településen áthaladva található meg a „magyar Kappadókiának” is nevezett természeti képződmény, amely riolittufával borított? »

Melyik településen nyílt meg 1983-ban a Magyar Földrajzi Múzeum? »

Melyik magyar településen találhatjuk Közép-Európa egyetlen önálló vegyészeti múzeumát? »

Melyik magyar településen tekinthető meg Európa legnagyobb templomi Betleheme minden évben, az adventi időszakkal kezdődően? »

Melyik magyar településen találjuk az egyetlen állandó, moldvai csángókat bemutató néprajzi kiállítást? »

Hol nyílt első alkalommal magyar nyelvű kőszínház? »